Végre beiratkoztam a neten az ETH-ra. Majd gyorsan fel is jöttem az egyetemre kicsit szétnézni, hogy mi is a szitu. Minden rendben, jó sok diák, nyuzsgés, frissesség, de még azért év eleji nyugi. Gyorsan össze is futottam egy régi tök ismeretlen ismerőssel. Egy volt diák, aki azt a kurzust csinálta, amit én most fogok, s már sokat hallottam róla a többiektől (Ocsika, Sana, Marija, Isa, ....). Ő volt az a diák, aki idejött Vietnamból, összespanolt a professzorral, majd nyitott egy irodát a prof. neve alatt Vietnámban. A lényeg, hogy olcsón csinálnak 3D-s látványterveket, amiket a prof. összes többi irodája a világban tud hasznosítani. Nincs csoda a nap alatt, a prof.-nak iszonyatosan jól jött a csávó, a csávónak meg a prof.
Más: Ocsikával mostanság többször is beszéltünk arról, hogy az ember álmodozik dolgokról, tervezi, .... s amikor már ott van, hogy azt csinálja, akkor sokkal másabb, mint ahogy azt elképzelte, már nem is olyan félelmetes, iszonyatosan elérhetetlen, izgalmas. Persze baromi jó elérni, megvalósítani, benne lenni. Csak más. Ez volt az esküvővel (már jó pár éve tudjuk, hogy majd összeházasodunk, tervezgettük már hónapok óta, de benne lenni iszonyatosan más volt), a nászúttal, a végre legyen már szeptemberrel, illetve most az egyetem elkezdésével, egyetemre való bejutással.
Szóval végre itt a szeptember, szépen össze is házasodtunk :D, túléltük a nászutat is :I, s most a 36o fokos fordulat után éljük tovább nyugis kis életünket Ocsikával, Annával-Petivel, Kátyával-Miguellel és a többiekkel. Reggelizünk, ebédelgetünk, vacsizunk kis borral, ország-fővárososat játszunk a földgömbünk tövében, grillezgetünk, facebook-ozunk, skype-olunk a családdal, távoli pajtikkal, elvagyunk, mint hal a vízben. Fincsi.
:I!
VálaszTörlés