sok-sok agyalás

Vannak fiatalabbak, vannak öregebbek akik olvassák ezt a blogot, s gondolom, hogy sokan éreztek már ilyet, mint én (talán Ocsikával - mi) mostanság. Minden nap munka keresés, gondolkozás, hogy mi legyen. Keressünk munkát angolul, németül, vegyesen, csak Ocsika, csak én, ő is én is, mennyire idegeskedjünk emiatt, hogyan oldjuk meg ezeket a kérdéseket, kezdjünk el bármit dolgozni vagy inkább keressünk, s közben tanuljunk itthon németül, meddig tudjuk ezt csinálni, mikor, hogyan fog megoldódni a dolog. Igazán a pályánk, közös életünk kezdetén vagyunk, ilyen kérdésekkel, megoldandó problémákkal még nem nagyon találkoztunk eddig. Amit tudunk, hogy mindenképp szeretnénk maradni, s imádjuk az építészetet, így próbálunk ebben gondolkozni. Napi kb. 1o-szer változtatom meg a véleményemet, hogy akkor most hogyan is tovább, persze közben tesszük amit jónak gondolunk, s várjuk, hogy majd megoldódik, vagyishát, hogy mi próbáljuk megoldani. Persze van egy csomó olyan dolog, ami nem annyira rajtunk múlik (pl. az, hogy esetleg ki alkalmazna minket). Persze ez is múlik rajtunk is. Szóval nem nagyon unatkozunk, én például egész nap agyalok, bár próbálok közben pl. németet is tanulni, meg portfolio hegyeket gyártani. Mindig egy kicsit jobbat, másmilyet, szebbet, kisebbet, nagyobbat, ilyenebbet, olyanabban. Ki tudja, hogy épp melyik érdekel majd valakit. Ja persze, vagy csak mutassuk azt, amilyenek vagyunk, s ha kell, kell, ha nem, nem. Asszem én ezt vallom, de azért az sem olyan egyértelmű, hogy mi pont milyenek vagyunk. Ja, meg itt van ez a gazdasági válság is. Ez sem könnyíti meg a dolgot. Na mindegy, előbb utóbb úgyis révbe érünk, s akkor szuper lesz. Addig meg csak szimplán jó. A város persze gyönyörű (persze mostanság azért nem olyan sokat mászkálnuk, de otthon sem rónánk egész nap a city-t), a lakás baba, eszünk finomakat (szülinapra steak volt salátával), nevetünk jókat főleg egymáson, szép csendesen éljük a magunk kis életét. De mitől lesz munkánk?! És mikor?! Egyrészről ezek a kérdések vannak, másrészről pedig igazából nyugalom. A srácok (Ocsika osztálytársai) nagyon aranyosak, sokat röhörészünk velük, ....... blablaba.

Hát asszem ha valamihez, akkor ehhez sok türelem kell. Olyan ez mint az építészet :D Ott sem csak úgy pikk-pakk lesz kész egy épület, sok idő kell az előkészülethez, sok a megvalósításhoz és még több a használathoz és az igazi sikerhez, melyszerint szeretik a használók.

Asszem így telnek mostanság (elmúlt 1-2 hét) a napjaink.