„Ezt a térkompos zenekockákhoz.... .” mondta Ocsika, miután kijött egy galéria nagyterméből. Mivel a Migros Museumot nem találtuk meg, itt kötöttünk ki. Ő is feljegyez vmit mellettem. Óriási felújított gyárépület, sehol senki, senki le se szar. Hangok hallatszanak egy szomszédos kis szobából, de semmi más. Még a neon zúgását is lehet hallani. Egy kisebb és egy nagy terem fehér falakkal, régi ipari hangulattal. Persze új betonpadló, s minden nagyon üres és visszhangzik. Csak néhány kép van a falakon. Most sétál erre egy szakállas fiatal arc, de köszön, s tovább is sétál. Mi azt csinálunk amit csak akarunk. Nekem valamiért, de a zene is nagyon intenzíven él a térben. Talán amiatt lehet, hogy egy zene inspirálta festészeti kiállítás van. Fehér, ipari vb. oszlopok, gerendák, neonfénycsíkok, szürke betonpadló, nagy képek a fehér falakon, Ocsika fel-alá sétálgat a trottyos farijában és a fekete kötött pulcsijában, s várja, hogy végezzek. A kistáskám, rajta a kabátokkal az egyik oszlopnak támasztva várja, hogy továbbálljunk. Talán az is fontos érzés a tér kapcsán, hogy kint hideg van, esik, sok zaj. Itt mindennek az ellenkezője. Megnézem a kiállítást, s megyünk tova!
......Ocsika sztorijával megtelt élettel a nagyobb tér is. Kb. 6x1o m-es tér elég lapos, 1-1 kép a két végén, Ocsika szerint opposite. A sötétebb olyan, mintha valaki elkezdene hangokat össze-vissza leütni egy zongorán, majd a végén már a kezével, orrával és lábával is kalinpálna a billentyűkön.
A padló sima, rajta ülve kicsit hűs, enyhén repedezett, amitől meleg lesz, olyan, mintha a sivatag homokján ülne az ember. A képeken sok-sok kotta fedezhető fel, de valami mindig eltakarja őket. Egy fekete képsorozaton pedig – Ocsika szerint – mintha csak egy-egy hang bukkanna fel!
GALERIE EVA PRESENHUBER
Limmatstrasse 27o.
Zürich
16.1o.2o1o
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése